Nyomtatási nézet Elküldöm e-mailben

A bankok januártól zöldre váltanak, és kedvezményes hiteleket vezetnek a piacra.

2012 januárjától minden magáningatlanra kötelező érvényű lesz az energiatanúsítvány kiállítása, amennyiben az adásvétel vagy bérleti szerződés tárgyát képezi.

A lakásokat energiafelhasználási hatékonyságuk szerint kategorizáló dokumentum beszerzése miatt sokan fanyalognak, azonban az hátrányai mellett számos előnyt is jelent majd az ingatlanpiacon.

Minden a zöld energiáról szól

Ezek közé tartozik az is, hogy olyan ingatlanokra, melyek kiváló energiatanúsítvánnyal rendelkeznek, várhatóan jóval könnyebb és olcsóbb lesz majd hitelt kapni, köszönhetően a kormány programjának, illetve az ehhez csatlakozó bankoknak.

Az Új Széchenyi Terv keretében a kormány nagy hangsúlyt helyez a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű elterjesztésére és alkalmazására, ezt szogálja a Megújuló Magyarország Zöld Gazdaságfejlesztési Program is, mely a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó szakértők szerint komoly és nagyszabású törekvés az ország energiaügyi problémáinak megoldására.

A bankok olcsóbb hiteleket adnának

A pályázatok mellett ennek része egy úgynevezett Zöld Bank létrehozása is, mely már januártól elindulhatna azzal a céllal, hogy többek között kedvezményes hitelek formájában forrásokat biztosítson a nem megfelelő energiatanúsítvánnyal rendelkező ingatlanok korszerűsítéséhez.

A programhoz számos bank is csatlakozott, vagy csatlakozni kíván januártól, illetve tavasztól az úgynevezett zöld hitelprogramok létrehozásával. Ezek keretében kamatkedvezményes hiteleket nyújtanak majd a lakások korszerűsítéséhez, nem utolsósorban pedig olyan környezetbarát ingatlanok vásárlásához vagy építéséhez, melyek például A vagy A+ energiaosztályba tartoznak, illetve passzívháznak számítanak.

Mindez nemcsak a környezet és a társadalom védelme miatt lehet pozitív változás, de az ügyfelek a hitel mellett a későbbi rezsiköltségeken is spórolhatnak, minek köszönhetően - feltehetően - a törlesztőrészletek fizetése is kisebb problémát okoz majd. Ez pedig nagyobb biztonságot ad a bankoknak a hitelbírálat során is, így nemcsak olcsóbb, de könnyebb is lesz hasonló hitelekhez jutni. Ha szeretnéd tudni, még miért lesz olcsóbb januártól márciusig lakást venni, kattints ide!


Forrás: 2011.12.11., www.megujulofutes.hu

Kérjen visszahívást!

Név *

Adja meg a teljes nevét

E-mail cím *

Itt adhatja meg e-mail címét, melyen elérhetjük

Telefonszám *

Itt adhatja meg telefonszámát, melyen elérhetjük

Mikor kéri a visszahívást?

Kérem válasszon, mely időszakban kereshetjük Önt

Üzenet

Itt adhat meg egy rövid üzenetet

Töltse ki az adatlapot és szakértőink 1 napon belül visszahívják!
* compulsory field

Munkatársaink hétfőtől péntekig 8 és 19 óra között visszahívják Önt. A 15 óra után érkező kéréseket legkésőbb a következő munkanapon teljesítjük. Kérjük, töltsön ki néhány adatot érdeklődésével kapcsolatban! Személyes adatainak biztonságát adatvédelmi irányelveink garantálják. Amennyiben személyes adatát eljuttatja bankunkhoz, ezzel hozzájárulását adja ahhoz, hogy ezen személyes adatait az ügylet tartalma szerinti célból és ahhoz kapcsolódó időtartamig nyilvántartsa, illetőleg kezelje. Részletes adatkezelési tájékoztatónk a Honlapon a "Jogi nyilatkozat"-ban található.

Kérdése van?

Hívjon minket

Hívjon minket!

06 40 343 334

Bankfiók kereső

FHB Jelzálogjáradék

Segítünk, hogy könnyebb legyen az élet!

  • Idős korában sem kell a pénz miatt aggódnia
  • Megmarad lakásának tulajdonjoga.

Részletek

Értékbecslés

Nálunk hitelkérelem benyújtása nélkül is megtudhatja mennyit ér az ingatlana! Sőt, azt is megmondjuk, hogy mekkora összegű jelzáloghitelt vehetne fel az ingatlan fedezete mellett!

Részletek

 
 
Cikk elküldése e-mailben
Ajánlott cikk:
Címzett(ek) *

A cél email címe

Az Ön neve: *

Az ajánló neve

Az Ön e-mail címe: *

Az ajánló email címe

Megjegyzés:

Az ajánlás szövege

Ajánlja cikkünket ismerősének, vagy küldje el önmagának!