Nyomtatási nézet Elküldöm e-mailben

Ki kell deríteni, mennyit fogyaszt a lakásunk

Lejárt a hároméves türelmi idő, így 2012. január elsejétől kötelező az 50 négyzetméternél nagyobb lakások eladásakor vagy tartós bérbeadásakor az energetikai tanúsítvány készítése. Ezt a helyi földhivataloknak kell majd leadni az adásvételi szerződéssel együtt.

Vasárnaptól a lakások és a házak energiafelhasználását osztályozni kell, ha a tulajdonos meg akar válni tőle, vagy éppen hosszabb távra, legalább egy évre bérbe akarja adni. A mai magyar lakásállomány leginkább a gyengébb besorolású E, F, G kategóriába tartozik.

Tímár György építész szerint a mai magyar házak 10-15 évvel le vannak maradva a korszerűsítésben: energiafelhasználásuk pazarló. Pedig egy kis odafigyeléssel vagy akár felújítással még a panellakásokon is sokat lehet javítani – hívta fel a figyelmet.

- A mai panellakások felújítás előtt F-G kategóriába sorolhatók, de egy komplex energetikai felújítással, tehát ablakcserével, külső hőszigeteléssel, szabályozható fűtéssel, esetleg a szellőzés korszerűsítésével már a jelentősen jobb B vagy A kategóriába is felhozhatók – nyilatkozta az építész a Pécs TV híradójának.

Ugyanakkor a mostantól életbe lépett energiatanúsítvánnyal nem árulhatnak zsákbamacskát az ingatlantulajdonosok, a vásárló ugyanis számítást kap kézhez. Ez pedig kimutatja, mennyit fogyaszt a vásárolni kívánt ingatlan, így akár előre lehet számolni a havi rezsiköltséggel.

Fontos tudni még, hogy az energiatanúsítvány elkészítése is pénzbe kerül. Egy, a Pécs TV által megkérdezett ingatlanközvetítő szerint egy háznál akár 30 ezer forint is lehet a számítás. Ugyanakkor a rendeletben hagytak kiskapukat, amiket ki lehet játszani, például bérbeadáskor.

- A bérleti szerződést nem egy évre kötik meg, hanem rövidebb időtartamra, majd azt követően újra meghosszabbítják: ez egy félig legális kiskapu, eladásnál viszont ezt nem igazán lehet kikerülni – mondta el a Pont MA című hírműsorban Horváth Csaba ingatlanközvetítő.

Január elsejétől azonban 50 négyzetméternél nagyobb lakások eladásánál vagy tartós – azaz egy évnél hosszabb – bérbeadásakor kötelező az energetikai tanúsítvány kiállítása. Ez a rendelet kiterjed az 1000 nm-nél nagyobb állami tulajdonú épületekre és minden új építésű ingatlanra is. A számítást csak vizsgával rendelkező mérnök készítheti el.

forrás: 2012. január 3., MTI

Kérjen visszahívást!

Név *

Adja meg a teljes nevét

E-mail cím *

Itt adhatja meg e-mail címét, melyen elérhetjük

Telefonszám *

Itt adhatja meg telefonszámát, melyen elérhetjük

Mikor kéri a visszahívást?

Kérem válasszon, mely időszakban kereshetjük Önt

Üzenet

Itt adhat meg egy rövid üzenetet

Töltse ki az adatlapot és szakértőink 1 napon belül visszahívják!
* compulsory field

Munkatársaink hétfőtől péntekig 8 és 19 óra között visszahívják Önt. A 15 óra után érkező kéréseket legkésőbb a következő munkanapon teljesítjük. Kérjük, töltsön ki néhány adatot érdeklődésével kapcsolatban! Személyes adatainak biztonságát adatvédelmi irányelveink garantálják. Amennyiben személyes adatát eljuttatja bankunkhoz, ezzel hozzájárulását adja ahhoz, hogy ezen személyes adatait az ügylet tartalma szerinti célból és ahhoz kapcsolódó időtartamig nyilvántartsa, illetőleg kezelje. Részletes adatkezelési tájékoztatónk a Honlapon a "Jogi nyilatkozat"-ban található.

Kérdése van?

Hívjon minket

Hívjon minket!

06 40 343 334

Bankfiók kereső

FHB Jelzálogjáradék

Segítünk, hogy könnyebb legyen az élet!

  • Idős korában sem kell a pénz miatt aggódnia
  • Megmarad lakásának tulajdonjoga.

Részletek

Értékbecslés

Nálunk hitelkérelem benyújtása nélkül is megtudhatja mennyit ér az ingatlana! Sőt, azt is megmondjuk, hogy mekkora összegű jelzáloghitelt vehetne fel az ingatlan fedezete mellett!

Részletek

 
 
Cikk elküldése e-mailben
Ajánlott cikk:
Címzett(ek) *

A cél email címe

Az Ön neve: *

Az ajánló neve

Az Ön e-mail címe: *

Az ajánló email címe

Megjegyzés:

Az ajánlás szövege

Ajánlja cikkünket ismerősének, vagy küldje el önmagának!