FHB Bank Főoldal
Főoldal/
Hírek / A zöldkártya így is, úgy is kell, kár halogatni
Nyomtatási nézet

A zöldkártya így is, úgy is kell, kár halogatni

Még mindig következetlen az épületek energetikai tanúsítványára vonatkozó szabályozás. Idén év elejétől kötelező kiállítani adésvétel esetén, hiányát azonban nem szankcionálják. A tanúsítvány költsége átlagosan 20-40 ezer forint.

A lakástörvényben és a vonatkozó rendeletben történt változás nyomán június 1-jétől az adásvételi szerződésben is rögzíteni kell, hogy az adott ingatlanra kell-e tanúsítványt készíteni, s amennyiben kell, akkor a vevő átvette-e azt − mondta a Napi Gazdaságnak Kiss Gergely, a Duna House-holdinghoz tartozó Energetikai Tanúsítvány Kft. divízióvezetője. Eddig ugyanis az ügyvédeknek csak figyelmeztetési kötelezettségük volt, így az adásvételi szerződésben nem tértek ki a zöldkártyára. A jövőben minden energetikai tanusítvány azonosítószámot kap a Belügyminisztérium adminisztrációs rendszerében, és legkésőbb 2013. januártól 9-től már szankcionálható is lehet a tanúsítás hiánya.

Az épületek energetikai tanúsítványát 2012 elejétől kötelező kiállítani az ingatlan-adásvételi ügyekhez az eladónak, ám a szankciók hiánya és az egyéb törvényekkel való összehangoltság hiánya miatt nagy a bizonytalanság az ügyben. Mivel az ingatlan-nyilvántartási törvényben nincs feltüntetve a kötelező mellékletek között, a földhivatalok többsége be sem fogadja a tanúsítványokat, arra hivatkozva, hogy nem tudnak mit kezdeni azokkall. A tanúsítók gyakran nem veszik komolyan azon kötelezettségüket hogy a C vagy rosszabb besorolású lakásokhoz hatékonyságjavítási tervet kell mellékelni.

Jelenleg csak akkor kell az eladónak, bérbeadónak a hirdetésben feltüntetnie az ingatlan energetikai besorolását, ha rendelkezik azzal. Miután az eladók jelenleg többnyire a vevő jelentkezése után, annak kérésére készíttetik el a bizonyítványt, egyelőre nincs értelme arról beszélni, hogy az energiahatékonyságáról tanúsítvánnyal rendelkező lakások iránt extra kereslet mutatkozna.

A piaci szereplők szerint a tranzakciók 10-25 százalékában készül energetikai tanúsítvány. Az eladók egyelőre szükséges rossznak tekintik, a vevők pedig nincsenek tisztában a következményekkel, így a lakás energetikai profiljáról többnyire a sárga csekkeket átnézve próbálnak meg képet alkotni. A vásárlók és az ingatlanos vállalkozások körében is jellemző még az információhiány, de az adásvételek mind nagyobb hányadában készül el a tanúsítvány − véli a lapnak Severnyák Krisztina, az Energiaklub projektvezetője.

A tanúsítás díja megkezdett óránként legfeljebb 5500 forint lehet, a teljes költség jellemzően 20−40 ezer forint között alakul. Akad olyan vállalkozó, amely mindössze egy telefonos beszélgetés információi alapján elkészíti a lakás zöldkártyáját, ám utólag akár jogi procedúra, pereskedés is lehet a nem szabályos tanúsítványból.

Forrás: www.hvg.hu. 2012.07.17.

Közzétéve: 2012.07.19. 14:01

Kérdése van?

Hívjon minket bármikor

Hívjon minket bármikor

06 1 452 7974

Bankfiók és ATM kereső

Ingatlanközvetítési szolgáltatások

Indítsa el online ingatlanközvetítési megbízását, és eladásra kínált ingatlanját akár csupán 2,5% + Áfa közvetítői jutalékért értékesítjük!

Részletek